6 kor terveztem az indulást, de 8-kor keltem fel, nem volt kedvem kimászni a jó meleg hálózsákból.. 10 óra van pont és én Arrie felé tartok egy dombocskán, amit jól esett megmászni, betértem egy kis templomba, jó volt megpihenni itt. A templomban egy feszület mellé kis poszt-it-eket ragasztanak itt a zarándokok, kis gondolatokkal, üzenetekkel. Az első amit megpillantok, gondoltam az az enyém, ez állt rajta: God bess a breaking heart. Elsírtam magam.... érzelmek és gondolatok özöne öntött el, majd megkönnyebbültem. Üldögéltem ott, és elmélkedtem egy jódarabig. Én is írtam egy köszönő cetlit, megköszöntem neki, hogy letehetem terheimet az ő lába elé, hogy felajánlhatom neki mindenemet, még a bűneimet is...

Beértem Arrie-ba, kis város, szép vízeséssel a szélén, van albegue is, de 11-kor csak nem állok meg és talán már nincsen messze Pamplona sem.

Beértem Pamplonába, csodás, egyszerűen lenyűgöző, és ez a hangulat amit áraszt, olyan régi, szívesen rohannék itt egyszer a bikák elől, persze zsák nélkül, kipihent lábbal. Már majdnem átértem rajta annyira bámészkodtam, rendőrök igazítanak útba, visszasétálok a város másik felére, de legalább tudom merre menjek majd tovább, de csak majd holnap. 14.30 és én már lezuhanyoztam, kimostam, és pihentetném is a lábam, de úgy érzem indulnom kell, vár PAMPLONA! Ja a szállás eszméletlen!!! Az alberue neve Jézus és Mária, egy hatalmas régi templom, a belseje van beépítve, de utólag, és a falakhoz nem értek, bármikor visszaalakítható, lefotóztam

Voltam kint, Pamplona akkora, hogy csak itt a belváros részt nem sikerült bejárnom fájós lábbal. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem beszélek angolul, sokmindenkivel tudnék beszélgetni. Azt hiszem ez lesz a következő célom, megtanulni rendesen angolul. Itt mindenkinek van egy-két kedves szava mindenkihez akit már látott, és nagyon rossz nem érteni rendesen, és nem jól visszaválaszolni. Van valami közös a zarándokokban, valami az úton túl is! Durva érzés, de mint egy nagy család, néha jönnek új tagok, néha mennek, aztán újra látod őket, hol jókedvűen, hol rosszabbul, és örülsz nekik, csak azt sajnálom de tényleg, hogy nem tudok velük rendesen kommunikálni. Kint ülök a szállás (a templom) belső udvarán, itt teregetünk, van itt 2 idős bácsi ők spanyolul beszélgetnek, 2 velem korú ők angolul, itt mellettem a padon egy fogalmam nincsen milyen származású nő (az előbb én indítottam el neki a mosógépet) és 5 telepakolt ruhaszárító, meg 2 nagy fa, és amikor egy fuvallat fellöki az 5 ruhaszárító egyikét, mind megyünk és egyszerre ugrunk fájós lábainkkal és együtt nevetve teregetjük vissza a többiek ruháit. Valami ilyesmi zarándoknak lenni. Brazil a mellettem ülő és író nő, megbeszéltük, hogy ő egy más városból indult innen Spanyolországból kb annyit sétált eddig mint mi, azaz én is akik pipor-ból indultunk. Vajon mi lehet most Daniellel, és az olasz lánnyal? Egy mosolygós francia házaspár akik roncsesvalles-ban nem messze aludtak tőlem és feltűnően mosolyogtak mindig, most is itt fekszenek tőlem nem messze töretlen mosollyal, fájós sántikálós lábakkal. A kis sárga akivel kerülgettük egymást nemrég, aki odafelévalósi (sztem japán) és a citromsárga pólója miatt marad is sárga nekem, megint itt van, pedig már tegnap estére készült ide, az előbb idejött és mutatta a lábán elöl a két hatalmas széles tapaszt a sípcsontján végig, meg magyarázott valamit, de csak találgatni tudok, mert nem értem, lehet azt h igazam volt amikor Larasonja környékén mondtam neki, hogy messze van Pamplona. Ja igen, hihetetlen, de nem hiányzik a cigi egy kicsit sem!!!! Tényleg az ember fejében dől el minden!

Kalandos egy nap volt ez is, és még nincsen vége... Reggel 5.30-kor ébredtem magamtól, na meg a többi zarándok pakolászásától. Irány az út, még kukk sötétben, persze fejlámpával. Az alberg előtt az indulás előtti utolsó simítások közepette odalép mellém egy magas szikár ember, felnéz a csillagokra az ég alja már kezd pirkadni, nagyot szippant, rám néz elmosolyodik és azt mondja, egy újabb gyönyörű nap kezdete....

Meglepően jól ment a mai etap fele, mára 26km a terv. 11-nél észre sem veszem szinte, és néha utolérek egy droidot (na jó nem, tök kedves amúgy mindenki). Amikor megláttam a 17.km-t jelző táblát 10 óra körül, akkor rámtör egy hihetetlen fáradtság és fájni kezd mindenem, de a lábam nagyon. Azért beérek, jó korán. Egy kis japán vagy olyasmiféle fiúval kerülgetjük egymást, hol én hagyom le hol ő engem, ő azt mondja, ma Pamplonáig megy.(azért az elég messze van még ide) Most Zubiriben vagyok, kb 13.00, sör, séta a patakban, a franszé öreglányok, őz a patakparton. Várom az olyasz nagymellű lányt, de ő még sehol, majd elhatározom, megyek még 5km-et valami Lara-izé faluig. Indulásnál szólnak, hogy ott zárva a zarándokszállás, és csak hotel van. Nemtudom miért, de úgygondolom badarság és elindulok. Indulásnál összefutok a beérkező missz itáliával, beszélünk pár szót, mondja hogy ő nem megy tovább, mert hallotta h ott zárva van a zarándokszállás. Elköszönünk, nekem mennem kell. Szállás persze semmi, büdös vagyok, csavaj a franszé mamikkal, ők taxival elmennek Pamplonába, nekem is felajánlják, én nem akarok csalni. Továbbmenés, 20.00 kor tábort verek a hűs hegyipatak mellett, kb 5 fokos lehet brrrrr, na jó lehet h van 8-9 is, de mindenesetre iszonyatos hideg, fürcsi benne....kemény..... Most írok még világos van, elteszem magam, remélem nem lesz eső!!! Pára lesz így is tuti!

Egyszerűen annyi minden történik, hogy egy külön ember kellene akinek szinte folyton diktálhatnék...

Szóval a vonatot lekéstük, Robot /akkor így hívtam magamban a kisöreget/ Bayonnban addig telefonált, és intézkedett a vasútállomás főnökénél, amíg a vasúttársaság nem hívott nekünk egy taxit ami aztán a vasút számlájára el nem vitt minket Piporba /csak így mondják a franciák Saint Jean-t/ Erdei szerpentinek, 150 km/ó, +1 állat idős sofőr... Nem tudom látszott e rajtam, de amikor megérkeztünk nevetve kérdezte a sofőr, hogy féltem e...... persze letagadtam /mindig félek ha nem én vezetek, ő meg ráadásul nyomta is mint az állat/ Nem hitte el azt hiszem :)

Aztán Robot felajánlotta, hogy tartsak vele a szállására, mert ő már előre lefoglalt egyet. Szívesen vele tartottam, ugyanis sötét volt, és egy pici helyismeretem meg francia nyelvtudásom sincsen. A szállás egyszerű, de szép és tiszta, egy nagy ház aljában ahol két külön bejáratú szoba, egy közös folyosó, fürdő található. Igaz csak az egyik szoba szabad, egy franciaággyal, de megfelelt a közösködés Robotnak és nekem is. Így elfoglaltuk, majd elindultunk vacsorázni a központ felé, kb 2 km-t sétálhattunk, és én kezdtem félni a holnapi naptól, ugyanis Robot nem sétált, hanem szinte szaladt.. majd kiköptem a tüdőmet mikor vacsi után visszaértünk a szállásra :) Zuhany, majd egy jó alvás, reggel 6-kor kelés, reggeli a házinéninél aki az emeleten lakik, 2 féle lekvár, egy pohár narancslé, pár szelet pirítós vajjal, mindez 35 euróért...az esti vacsi meg 20 volt.. azaz napi 50-60 euro... hmm sehogy nem fogok kijönni így azt gondolom, na de majd csak lesz valahogy. 6.45-kor elindultunk még sötétben, felpakolva izgalommal telve, én szinte rohanok Daniel után. / a vacsi közben bemutatkoztunk/ A központban Daniel, elkísér a zarándokirodába, az még zárva van, Daniel nem vár útlevélre, ő valami miatt nem akarja kiváltani, nem is értem, na de mindegy is, elköszönünk, megköszönöm neki a segítséget, majd Buen Caminót kívánunk egymásnak, és ő elviharzik. Kezdtem megszeretni Robotot, elvégre egy csomót segített, lehet ide sem értem volna ilyen kevés idő alatt ha ő nincsen, de azt gondolom, jobb ez így mindkettőnknek. Nem egyforma sem a tempónk sem a költségvetésünk. Várakoztam egy darabig, kezdtek szállingózni a zarándokok is, aztán nyitott az iroda, és kiváltottam az zarándokútlevelem, és nekivágtam. Vissza a főtér felé, de az nem tetszett, így a tervezett leszokásom elhalasztottam. / azt képzeltem, mikor elindulok az úton, Saint-Jean főterén elszívom az utolsó cigimet/  Rengeteg a zarándok, vannak akik zsák nélkül, nemértettem, de aztán egy franszé öregúrtól kiderült, hogy a zsákot 9 euróért átviszik kocsival a következő megállóig ahova el szeretnél jutni. Egész nap felfelé visz az út, közben kiderült, hogy a túraszandi zokni nélkül nem is olyan jó ötlet, mind két kisújjamat és talpamat feltörte, hatalmas vízhólyagok. / azt hiszem nem tudom részletesen leírni a nap történéseit, az élményeket, a tájat, mert hosszabb lenne mint a háború és béke/ Egész nap felfelé, majd egy nagyon kemény le, az olasz reprezentatív lány. 16-re Roncesvalles-ban egy sör, albergue /egy templomban!!/, mosás, zuhi, vacsi /egy bögre leves+zabfalatok/ A lábam majd szét szakad, fájnak a hólyagjaim, lekezelem őket. Emeletres ágy teteje, mellettem egy hollandus, aki gyalog érkezett hollandiából, északon ment Comostelláig, a francia úton vissza, és megy tovább haza.... hollandiába...ez ám a camínó....

Nem túl sokat sikerült aludnom az elmúlt éjjel, kb 2 órát. Eszméletlenül hideg volt, mégiscsak szeptember van, és Grenoble az Alpokalja. Reggel, azaz hajnali fél 5-kor már alig vártam, hogy nyisson az állomás, meglepetésemre 5 kor nyitott a recepció is. Elővettem a kis cetlimet, benyújtottam a hatalmas üvegfalon lévő kis lyukon, és a két néni értetlenül és kérdőn nézett egymásra, majd rám, hogy hol is az a Pied de Port. Majd rövid előadást tartottam az üvegfalon keresztül mutogatva az országuk földrajzából, a jelenlegi városról Grenoble-ról, és ehhez képest Pied de Port-ról, és már képben is voltak, az egyik pötyögött valamit a gépén, a másik pedig ment a nyomtatóhoz és elkezdte szedegetni a jegyeimet... Aztán 120 euróért, a kezembe nyomtak 3 darab jegyet, az első Grenoble-Valence, Valence-Montpellier. a második Montpellier-Toulouse, Toulouse-Bayonne. a harmadik Bayonne-SJPdP. 06.38-kor irány a peron, egész jól elmutogatták mire kell figyelnem a jegyen, nem egy bonyolult dolog, peronszám, mozdonyszám, kocsijelölés, székszámozás. Franciaország szép, legalábbis tetszik amit a vonatból látok. A híres gyorsvasút, rajta ülve nem is tűnik olyan gyorsnak, nem úgy mint amikor átmegy egy a peronon lassítás nélkül. Minden jól haladt egy darabig, egyre több a nagy hátizsákos is ahogy közeledünk nyugat felé, azaz délnyugat. Több a pálmafa is, és láttam a földközi tengert is. Montpellierben várva a csatlakozást, mert érkezés és indulás között mindig van egy óra, szóval megismerekedem egy idős francia bácsival, akinek hiába bizonygatom, hogy franszéul nem beszélek és angolul is csak very little bit, ő ennek ellenére elmeséli, hogy sjpdp fölé megy egy kicsivel és ő fölfelé megy a caminón, merthogy ez eredetileg angliából indul, és ő a spanyol szakaszt már lesétálta régebben. majd felülünk a vonatra, mindenkinek szigorú a kocsibeosztása, így ő előre én hátra kerülünk. Kicsit sajnálom, mert jót beszélgettünk, de ide is kerül mellém egy hasonló idős bácsi nagy zsákkal, látszik rajta hogy nem ijed meg egy kis sétától, afféle túrarobot. Ő nem foglalkozik velem, elég tartózkodónak nézem. Természetesen miért is ne, egyszer csak megáll a híres gyorsvasút és egy órát rostokolunk, egy hang a hangosba hosszasan beszél valamit, amiből csak annyit értek hogy problem, meg a végén hogy merszi. Sebaj gondolom, talán elérjük a csatlakozást,.... el kell érnünk, hiszen nem álltunk egy egész órát lesz pár perc. Nézem a jegyet, mikor is indul a következő vonat Toulousban, és most veszem észre, hogy ezúttal nem egy óra van a következőre, hanem csak egy fél.... Persze nem érjük el, 300 km/ó ide vagy oda. Toulousba beérve egyből megyek az információhoz, hogy van egy small problem, s mivel fogalmam nincsen hogyan mondják a "bazdmegavonatodat, lekéstem a csatlakozást" így jobb hijján  lebegtetem a jegyem és nézek a nőre kérdőn, aki természetesen teljesen perfekt angollal kezdi magyarázni hogy nincsen problem, mert 13.30 helyett 16.45-kor indul oda egy másik vonat, és fél nyolcra ott is vagyok Bayonnba. Igenám, mondom neki, de akkor mi van ezzel, kérdem tőle, és mutatom neki az utolsó átszállóról szóló jegyem, akkor oda mikor érek? Erre ő elmegy és hoz egy papírt, miszerint ma már nem, mert nincsen akkor már csatlakozás, így majd reggel tudunk csak tovább menni, és bemutat a túraterminátor bácsinak, akivel azonnal néma beleegyezéssel barátságot kötünk, sorstárs. Persze ő sem beszél, csak Franciául, és én sem, csak Magyarul. Együtt üldögélünk a váróban, néha megbeszélünk valamit, szerintem ő sem tudja hogy mit, és én sem, aztán egyszer csak hirtelen előkap egy papirost és a kezembe nyomja..... a Camino az, SJPdP-Compostelláig napokra bontva kilóméter, és szintkülönbség diagrammal... Ez hihetetlen, ő is oda megy! Nemtudom honnan tudta hogy én is odaigyekszem, de a kezembenyomja, mintha ő igazolni akarná, Ő felkészült! Hát ez igaz is, mert ezt még így én nemláttam, 200méterről indul az első nap, és 8km alatt felmegy 1600-ra.....Ahogy nézegetem, elég szép kis szintkülönbségek szinte minden nap. Elég keménynek néz ki, áttanulmányozom, majd visszaadom neki, mire ő jóízűt nevet, és azt mondja kalandra fel!

Megjegyzés: ezt a lekésett vonat után írtam délután.

Hajnali 1 óra van. Tegnap kiviharoztunk kicsiny hazánkból, mint Horthy a fehér lovon, csak ez kamion volt, és még vitézi címem sincsen. Átmentünk Sanyival (a sofőr, egy ismerősöm) Szlovénián, ami nagyon takaros kis ország. Sanyi szavaival élve "rend, fegyelem és pedantéria uralkodik itt" és tényleg igaza volt, tiszta rendezett kis ország. Állítólag nem sokkal nagyobb mint a mi alföldünk, nem is sokan lakják. Nagyon tetszett, hogy az autópálya mellett nem falvakba, településekbe tömörülve lakják a vidéket, hanem elszórva építkeznek 3-4 ház aztán a hozzájuk való kertek, szántók, legelők, és ismét egy kis kolónia, de nem voltak ritkák az egyedül álló házak, tanyák sem. Vajon a póstás ismer mindenkit vezetéknévről? merthogy utcanevek házszámokkal nincsenek az tuti! :)

A tegnap éjszakát már OlaszO-ban töltöttük, éjjel értünk oda, esett. Reggel is esett kb délig. Hát én nemtudom... Olaszországból csak a rissz-rossz autópályájukat láttam, meg a környéket, de az nem tetszett egy kicsit sem. Rendetlenek, piszkosak, kupisak, fúj. Nem ítélkezem, mert sem falvakat, sem nagyvárosokat nem láttam, de ami az autópálya mellett van az valami borzalmas, egy cseppet sem tetszett. Viszont ahogy egyre közeledtünk az Alpokhoz az már egy más világ, , hihetetlenül lenyűgözőek azok a hegyek, mindenfelé várakkal, várromokkal, kis házakkal... sajnálom, hogy egyetlen egyet sem fényképeztem, de csak tátottam a számat, és azt fontolgattam, szólok Sanyinak hogy álljon meg, én innen indulok, kiszállok és nekivágok a hegyeknek... :) Eszméletlenül szép az Alpok, és az alagút után, aminek az egyik oldala Olaszo. a másik meg már Franciao. ha lehet, még lélegzetelállítóbb volt. Ide egyszer majd vissza szeretnék jönni, és túrázni az Alpokban. Estére kelve elértük a várva várt célt, Grenoble! Én kiugrottam a város mellett a pályán, és megkezdődött a kaland!!! Egy jó órás séta után már bent is voltam a civilizációban, a csigaevők földjén, ahol senki, de senki egy kukkot sem beszél angolul, de még a rendőr sem... A városi vasút vonalat, ami valami villamos féle, és Trem-nek hívják nagynehezen megtaláltam az angol Train szó miatt, de rátalálva rá kellett jönnöm, hogy ez még a vasútállomásra sem fog kivinni tán, nemhogy Pied de Port-ba . Sok kudarcba fulladt diskurálás után, a Trem egyik állomásán nagyon nézegetett egy lány, és gondoltam miért ne, és reménytelenül feltettem neki a varázskérdést "du ju szpik inglis?", mire határozottan állította h jesz. Nagyon azért nem örültem meg, mert ezt már hallottam mástól is aki a második mondatomra, hogy " áj fájnd de trél sztésön" csak nézett bután... Na ő nem, azonnal elmagyarázta, hogy merre találom a vasútállomást, feltett a Trem-re, segített jegyet venni a francia nyelvű automatából. Le is törte kicsit a büszkeségemet, miszerint én lennék a legjobb angolultudó egész Grenobl-ban :) A vasút meglett, persze este 11-kor recepciós sehol, mindenütt automaták angol menü nélkül, meg egy pár reménytelennek tűnő ember akik úgysem beszélnek nemhogy magyarul, de angolul sem. Aztán jött egy fehér tányérsapkás vasutasfőnök féle, aki kezdte bezárni a vasútállomást. Azonnal megrohamoztam, és beszél is angolul kicsit, kezébe nyomtam a cetlit amire jóelőre gondosan felírtam "SAINT JEAN PIED DE PORT." Majd elkerekedett a szeme /gondoltam ez jó jel, ő legalább már hallott róla nem úgy mint a többiek eddig/ jót mosolygott, aztán közölte, hogy majd holnap az információnál érdeklődjek, és jóéjt kívánt, meg azt is mondta, hogy ő most bezárja az állomást. Így nekikerekedtem, és a közeli utcákban megnéztem egy pár hotelt, a legolcsóbb 2 csillagos is 53 euró, vicces fenyőfőn a múlt héten a feléért egy egész házat vettünk ki Petykával, ami minimum 3 csillagos volt sztem. Így úgydöntöttem eszem egy kebabot, aztán ittam 2 sört, egy pub teraszán darabját 3,5 euróért műanyagpohárban, és és kerestem egy vasúthoz közeli parkot, kicsi nem túl sötét, van egy szép kis templom is, meg nem túl meleg. Most itt azért csak nem veszem elő a hálózsákom.  Megteszi a pad is, csak ne lenne ennyi bebaszott fiatal, autókáznak föl-le, ez egy kibaszott egyetemváros....

ui.: Majdnem olyan szépek a lányok mint otthon, csak itt csúnyán beszélnek + nemértem...

Ja igen és nemtudom hová lettek a fehér franciák mert 10 emberből csak 2 a fehér a többi néger, sárga, arab, török, vegyes. Isten megbünteti a Trianoni csigaevőket?

Hol is folytassam, sem időm sem kedvem, sem energiám nem volt eddig írni, pedig nagy lendülettel álltam ám neki :) na de ilyenek ezek, a szalmalángok mindig hamar ellobbannak.

Szóval azt hiszem be fogom pötyögni ráérő időmben a naplómat amit a Caminón írtam, pár napja visszaolvastam, lapozgattam benne... hát nem egy tipikus úti ismertető, nem sokat írtam a helyekről, inkább az érzéseket próbáltam megragadni, és azt gondolom, más számára tán lehet értelmetlen az egész, de mivel nem olvasta senki, majd most kiderül...

Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik! 

2010.09.07. Szfvár.

Kb 14-óra-kor INDULOK. Most 11:30, még a hátizsákomba pakolászok, ez olyan jellemző... tuti itthon hagyok valamit.

Tudom, most kezdhetném, úgy is, hogy kedves naplóm... De ez egy kicsit megfakult már, és különben is a lányok írnak csak ilyet. Meg különben is, ez egy internetes napló, nemmindegy ám, ebbe ha az ember titkokat ír, akkor azok már nem titkok többé, mert míg egy kézzelírott afféle ódivatú naplót lehet dugdosni meg nem megmutatni senkinek sem, de ezt nem, és aki ír egy ilyet, tán nem is azért írja. (mégiscsak vannak szépségei ennek a rohanó fejlődő világnak?)

Szóval rengeteget gondolkodtam az utóbbi időben, vajon mit is írnék egy ilyen úgynevezett blog-ban. Naplót sohasem nemírtam, ez lesz az első, és rögtön nem is egy ilyen dugdosós titkolózóssal kezdeni... hát legalább ha régen írtam volna most kicsit emlékezhetnék rá, hogy akkor miket írtam volna és most segíthetne, de nem, mert ez lesz az első.  Úgyhogy elgondolkodtam rajta, ha most írnék egyet azt hogyan is tenném. Hát nagyon nem jutott eszembe semmi, csak az motoszkált bennem, talán egy-két átélt élményt, gondolatot, érzéseket kéne ide leírnom. Hogy miért? Ez teljesen egyszerű, azért hogy megtudjam mások véleményét a dolgokról, azokról a dolgokról amik engem vesznek körbe, az én világomról. Hogy miért fontos az, hogy az ember megértse a körülötte lévő embereket, világot, és azokon keresztül önmagát? Erre most hadd ne kelljen válaszolnom... aki nem ismeri saját magát, és a világot ami körbeveszi, nem érti mi zajlik körülötte, hát az elég gáz azt hiszem... Én akarom érteni, és értem is (azthiszem) :) Olyan interaktív (ez lehet nem helyes, én csak magyart beszélni és azt sem mindig helyesül/ szóval olyan naplót képzelek el, amihez aki akar hozzászólhat, bármikor és bármit, merthát ugyebár szólásszabadság van elvileg, és mindenki azt mondhat amit akar, mindenkinek joga van hangoztatni a véleményét dolgokról, mégha az nem is áll valami stabil meggyőzőséses lábakon. Így elhatároztam ha másnak is lehet akkor nekem is, nem vagyok én kevesebb senkinél, és még azzal sem szerintem, hogy tisztában vagyok vele, mennyire tévesek lehetnek a nézeteim, mennyire nagyot tévedhetek, mennyire más szemszögből nézhetek dolgokat mint mások... számomra ez a szólás szabadságának első alapköve. a második az igazság, tudom tudom, mindenki mást ért ezalatt igazság, ezért a saját igazságaimat venném alapul, persze meghalgatom másokét is hiszen az ember csak másoktól tud ismereteket szerezni, főleg akkor amikor mások szemszögéből szemléljük a világot, akkor érti meg az ember,igazán önmagát és a másik véleményt, számára mi az igaz és mi a hamis, egyszerűen ami hozzám legközelebb áll, amire az én lelkem, lelkiismeretem aztmondja oké, az oké. És nemtudom, ki hogyan van vele, de amikor arra a csúnyán elnyomott kis belső igaz lényre koncentrál az ember akkor bizony nincsen lehet meg talán :) itt vagy fekete vagy fehér valami, nincsen közepesen klafa! Én így gondolom, ha tévednék...., hát előfordulhat....

Mindennek függvényében, most hogy már tudom hogyan is fogok írni, és már csak az van vissza, hogy feldojak egy témát, egy jó témát, mert ez aztán igazán nem mindegy, hogy miről is fejtegeti az ember a véleményét. Szóval ezen töröm a fejem, mert hogy ugyebár sok sok téma van, a világbéke, a greenpeace, a globalizáció, a vallások, a dolgok viszonyulása egymáshoz,  hatalmas nagy szavak, mégnagyobb teóriák, a világ nagy dolgai. Pedig énszerintem nem ezzel kell kezdeni, a világ bennem van, én alakítom, ha tetszik teremtem, és ahhoz hogy megismerjem, ahhoz magamat kell először megismernem. Hogy ismerem e magam? aztgondolom már igen! Na nem volt ez mindig így, sok sok dolog kellett hozzá, hogy az legyek aki vagyok, sok mindennek kellett történnie, sok "véletlennek" túl soknak... Nemszeretem a "véletlen" szót, számomra nem létezik ilyen szó, szituáció már, mint ahogyan a félelem sem mint érzés,és a lehetetlen sem fogalom többé. Hogy hogyan sikerült ezt elérnem? hogy mikor őrültem meg? Hát ez is egyszerű, lesétáltam a Camino de Santiagót, összezártam magam saját magammal 33 napra, a gondolataimmal, az érzéseimmel... nem volt egy leányálom eleinte azt mondhatom, de nagyon jó volt amikor elkezdtem megérteni mindent, élveztem belőle minden egyes pillanatot, elkezdődött töle valami ami azóta is tart és csak egyre fokozódik. Hogy mi ez? Nemtudom, nem tudom megfogalmazni, de egy biztos, megváltoztatta a gondolataimat az út. Még az is lehet hogy majd lesznek akik aztmondják megbolondultam, de nembaj, mert ha ez így is van, vagy legalább is mások szerint, én azt mondom, ha nekem ez jó, és nem bántok vele másokat, akkor miért ne?!